Ez mindent megmagyaráz: fiával zsarolhatják a Sebestyén József boncolását végző szakértőt

Az orvos bármit megtenne, hogy megkímélje fia életét.

Mindent magukkal kell cipelniük, nincs elég képzett katonájuk és az oroszok még azt is tudják, hol fognak felbukkanni – a frontvonal „pokláról” tálaltak ki ukrán katonák.
Emberhátrányban, fegyverhiánnyal küszködve – egy fronton harcololó ukrán katonák kijózanító beszámolót adtak a BBC-nek arról, hogyan szenved meg Ukrajna azért, hogy megvesse a lábát a Dnyipro folyó keleti partján, ahová a néhány hónapja meghirdetett ellentámadás során mindössze néhány száz ukrán katona jutott el – olvasható a BBC cikkében.
Az egyik ukrán katona szerint „állandó tűz alatt van a folyami átkelő”, mint meséli: látta, ahogyan az eltalált hajókat a társaival együtt elnyeli a Dnyipro folyó. A katona szerint ráadásul mindent nekik kell cipelniük.
Mindent magunkkal kell cipelnünk – generátorokat, üzemanyagot, élelmiszert. Ha egy hídfőállást állítasz fel, sok mindenre szükséged van, de erre a területre nem terveztek utánpótlást”
– meséli. „Azt hittük miután odaértünk, hogy az ellenség majd elmenekül és nyugodtan ideszállíthatunk mindent, amire szükségünk van, de nem így lett” – teszi hozzá.
„Amikor megérkeztünk a [keleti] partra, az ellenség már várt. Azok az oroszok, akiket sikerült elfognunk azt mondták, hogy tájékoztatták őket a partraszállásunkról, így
amikor odaértünk, pontosan tudták, hol találnak minket. Mindent ránk dobtak. Tüzérség, aknavetők és lángszóró rendszerek vártak minket. Azt hittem, soha nem nem jutok ki onnan”
– mesélte megrázó történetét a katona.
Mint a BBC-nek nyilatkozva egy másikuk meséli: „sok fiatal srác van közöttünk. Emberekre van szükségünk, de képzett emberekre, nem azokra a zöldfülűekre, akik most ott vannak. Vannak srácok, akik mindössze három hetet töltöttek a kiképzésen és csak néhányszor sikerült lőniük.”
„Teljes rémálom. Egy évvel ezelőtt még nem mondtam volna ilyet, de most, elnézést, de elegem van”
– fakadt ki a katona. Mint kifejtette: „mindenki, aki önként akart háborúzni, már rég itt van – ma már pénzzel is nehéz idecsábítani az embereket. Azokat kapjuk, akiknek nem sikerült megúszniuk. Nevetni fogsz, de
néhányan a tengerészgyalogosaink közül még úszni sem tudnak.”
A BBC teljes, angol nyelvű cikkét a témában itt olvashatja.
***
Nyitóképünk csupán illusztráció! Fotó: Genya SAVILOV / AFP
Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.
A magyar külügyminiszter előre figyelmeztetett.
Nem nézi jó szemmel Magyarország válaszlépését Andrij Szibiha.
Nem finomkodott az ukrán külügyminiszter.